A méltatlanul elfeledett Morgenroth Károly élete és pályafutása budapesti
és vidéki hírlapok tükrében (1927-1939)
Készítette: Juhász Dániel
Bevezetés
Morgenroth Károly neve ma már
keveseknek csenghet ismerősen. Jancsi bohócra, a Városliget vén gitárosára, az
első magyar énekes-bohócra talán kicsivel többen emlékeznek, ám ők is leginkább
„csupán” azok, akik valamelyest jártasak a századelő magyar színház- és
cirkusztörténetében. Jancsi bohóc, polgári nevén Morgenroth Károly a 20. század
egyik legnépszerűbb artistája, a nemzet első zenebohóca, aki vidám vagy éppen
keserédes dalaival honosította meg a magyar nyelvet a hazai cirkuszok
porondjain. Dolgozatom célja, hogy – a teljesség igénye nélkül – bemutassa eme
méltatlanul elfeledett nagy nevettető életpályáját, kezdve kisgyermekkorától
1939-ben bekövetkezett haláláig. Idén februárban lesz 75 éve, hogy Morgenroth
Károly örökre eltávozott a földi porondról, így munkámmal egyben az ő emléke
előtt is szeretnék tisztelegni.
Néhány szó a forrásokról
Dolgozatomat az Országos Széchenyi
Könyvtár Színháztörténeti Tár irattárának 61. sorszámot viselő, „Jancsi bohóc
pályájára vonatkozó dokumentumok” elnevezésű dobozában fellelhető anyagok
segítségével készítettem el. Ezek közül különösen nagy segítségemre volt a
„Jancsi bohócra vonatkozó újságkivágások (1927-1980)” nevezetű mappa, amelyben a művész úrról írott korabeli, tartalmas cikkek, valamint a vele készített
interjúk segítettek Jancsi bohóc életének és pályájának feltérképezésében. Ezek
még a művész úr életében (1927 és 1939 között) íródtak, az 1939 után megjelent
írások – ebben az évben bekövetkezett halálával kapcsolatos híradásokat követve
– leginkább csak rövid, 2-3 mondatos megemlékezések voltak. A dobozban a
sajtókivágatok mellett Morgenroth Károlyról és családjáról készült fényképeket,
cirkuszi röplapokat és műsorfüzeteket, valamint a csekély számú, neki címzett
hivatalos levelek mellett Jancsi bohóc saját kézzel írott verseit és
kuplészövegeit lehet megtalálni.
A „kutatás” csodálattal vegyes
izgalommal töltött el: minél több újságcikket olvastam, minél több képet és
megsárgult kéziratot vettem a kezembe, annál inkább felcsigázta az
érdeklődésemet Jancsi bohóc története, valamint lenyűgözött az a folyamat,
amint pusztán rövidebb-hosszabb újságcikkekből és interjúkból egyre
körvonalazódott egy konkrét életrajz. Persze nem állítom, hogy minden
részletében teljes biográfiát hozok létre, ám úgy gondolom, hogy a korabeli
sajtó tükrében mégis egy kerek egész életút bontakozhat ki a szemünk előtt. Ezt
a képet igyekszem dolgozatomban rögzíteni.
Felgördül a függöny: Hogyan lettem
én bohóc?
Morgenroth Károly egy előkelő
kereskedőcsalád gyermekeként született 1877. február 22-én, Budapesten.
Szüleinek kefegyára volt a városban, ám a fiatal fiúnak semmi kedve sem volt a
kereskedői szakmához. Iskolába nem szeretett járni, már gyermekkora óta mindig
a cirkusz után vágyott. Szülei egy budapesti nyomdába küldték őt szedőtanoncnak
– nem is sejthették, hogy fiukat már ezzel a lépéssel is a cirkusz világa felé
terelték. Ekkoriban – saját visszaemlékezései alapján – 12-13 éves lehetett. A
nyomdában egy nap azzal a feladattal bízták meg, hogy plakátok levonatait vigye
ki a budapesti cirkusztérre, a város akkor legnépszerűbb cirkuszába, a Wulff
Ede[2]
által igazgatott Wulff-cirkuszba, és adja át az ottani titkárnak. Állítása
szerint ekkor döntötte el – szülei legnagyobb kétségbeesésére –, hogy
cirkuszban szeretne élni. „Körülnéztem ott a cirkuszban, és tudtam, hogy ez
lesz az én életem” – mondja egy interjúban.[3]
A cirkuszban összebarátkozott egy artistával, akivel (a cirkusszal együtt)
megszökött Londonba. Cirkuszi karrierjének ezen szakasza azonban viszonylag
rövid időn belül véget ért, mert édesapja a fiatal fiú után ment, és
visszavitte Budapestre. Ő azonban már rálépett a szórakoztatás, a színes
jelmezek és artistaműsorok világa felé vezető útra, amelyről nem lehetett
eltántorítani. Miután hazahozták, az elkövetkező néhány évet – a szülei
boltjában végzett munka mellett – a cirkuszi pályára való felkészüléssel
töltötte. Zsebpénzén különböző hangszereket vásárolt, majd összeismerkedett egy
másik fiúval, akinek az övéhez hasonló ambíciói voltak. Közösen összeállítottak
és begyakoroltak egy zenés műsorszámot, amellyel egy műkedvelői előadáson
léptek fel. A közönségnek – és a közönség soraiban ülő, befolyásosnak számító
hivatásos szakmabelieknek – tetszett a műsor: az akkor 15 éves Karcsit már
másnap szerződtették a Somossy-orfeumba. A cirkusszal ismét megszökött, ezúttal
Triesztbe, ahol végre hivatalosan is elkezdhette működését az artista pályán.[4]
Vándorlás a Somossy-orfeummal: a „nagy Grock” története
A Somossy-orfeum igazgatójáról,
Somossy Károlyról a következőket írta Krúdy Gyula: „nagyvilágiasan mulatni ő
tanította meg Budapestet.”[5]
Eredeti családneve Singer, a Somossy-t csak később vette fel. Első mulatója, az
Orfeum (nem sokkal később „Első Fővárosi Orfeum”) 1884-ben nyitotta meg kapuit
Budapesten, a Nagymező utcában, amely – kiváltképp Somossynak köszönhetően –
Budapest elsőszámú mulatónegyede lett, amelyet „a Pesti-Montmartre-ként”
illetve „Pesti-Broadway-ként” is emlegettek.[6]
Látványos artistaszámainak és érzéki táncosnőinek köszönhetően a mulató hamar
közkedvelt éjszakai szórakozóhellyé vált.
Bár az Orfeum állandó székhellyel
rendelkezett, artistái európai turné-utakra is jártak. Egy ilyen körúton ismerkedett
meg és dolgozott együtt Morgenroth a „nagy Grockkal”, aki szintén az Orfeumban tevékenykedett.
„Sokan írták, hogy magyar – mondta később egy interjúban Morgenroth –, de
svájci családból származott, az apja a Bethlen-családnál volt lovászmester Erdélyben.”[7]
Grock „Adrián” művésznéven dolgozott, és az „Alberto László Trió” elnevezésű
számmal léptek fel Európa cirkuszaiban. Az igazgatóknak Grock azonban kevéssé
tetszett, Morgenroth visszaemlékezései szerint „folyton meg akartak tőle
szabadulni”, ki akarták hagyni a számból. „Nem tud az semmit!” – állították.
Egy napon, amikor a kölni Scala-ban léptek fel, Grock elkésett, így Morgenroth
és Alberto kénytelenek voltak ketten megcsinálni a számot. Így is nagy siker
volt, és innentől kezdve már nem dolgoztak együtt Grockkal, aki ezután Berlinbe
utazott, ahol a Könyöt (artista) család segített neki. „De első nagy sikere
Párizsban volt a Casinóban, az első meztelen revünél, amit ő vitt két évig” –
meséli Morgenroth. Szerinte volt némi igazság abban, amit a német
cirkuszigazgatók állítottak: bár az nem igaz, hogy nem csinált semmit, de semmi
újat nem csinált. „De amit csinált,
azt jól csinálta.” Vagyis a nagy Grockot a „klasszikus bohóc” mintájaként
tartották számon: semmi újat nem csinált, de tökéletesítette a régit.[8]
Morgenroth a feleségével is ezen a
turnéúton ismerkedett meg. Épp Laibachban léptek fel egy cirkuszban, ahol
meglátta a csinos, fiatal leányt. Itt ismerkedtek össze, és szerettek egymásba
már első látásra. De ahogy az lenni szokott, a szerelem és az esetleges
leánykérés nem volt zökkenőmentes: kiderült, hogy Morgenroth szívszerelme a
laibach-i polgármester lánya, aki nem egy cirkuszi bohóc oldalán képzelte el
egyetlen kislánya jövőjét. „Nagy harcok voltak” emlékszik vissza Morgenroth, ám
a fiatalok végül egymáséi lehettek, a lány a cirkuszba költözött és kitanulta
az artista mesterséget, majd együtt csináltak egy számot, mint „a két Charles”.
Innentől kezdve – budapesti letelepedésükig – Morgenroth mindig együtt dolgozott a
feleségével. [9]
A tulipán-korszak és a Beketow-cirkusz
Beketow Mátyás egy orosz származású
artistacsalád sarja, aki maga is igen tehetséges, európai hírű műlovar volt.
1860-ban született Kijevben, és mint artista, majd cirkuszigazgató, Európa
országait járta. Bécsben az Olympia-Beketow Cirkusz tulajdonosa volt, majd
1904-ben családjával együtt Budapestre költözött, és itt is telepedett le.
Ebben az évben vásárolta meg a fővárosi cirkusz bérleti jogait, amely 1904.
április 30-án nyílt meg Városi Cirkusz néven. A bemutató előadás „színes,
látványos cirkuszi élmény volt”, amely megalapozta Beketow hitelét és szakmai
elismertségét a pesti közönség előtt, és innentől kezdve a pestiek a cirkuszt
csak mint „Beketow-cirkusz” emlegették, valamint az igazgató által szervezett
műsoroknak köszönhetően igen gyakran látogatták.[10]
Néhány évvel később, az úgynevezett
„Tulipán-korszak” idején egy artistagyűlést tartottak (a gyűlésre 1908-ban
került sor), ahol az ország artistái szót kaphattak, és ismertethették
gondjaikat, véleményezhették a magyar cirkusz-ipart. A korszak az 1905-1906
között kialakult kormányzati válság megoldása érdekében létrejött „iparvédelmi
egyesületről”, a Tulipán Szövetségről kapta a nevét, amely szerint „ha a
magyarországi fogyasztás kizárja a Monarchia másik részéről eredő árukat, olyan
nyomást gyakorolhatnak ezzel az „osztrákokra”, hogy az ottani politika
kénytelen elfogadni a magyarországi politikai változásokat.”[11]
Népszerűvé szerették volna tenni a magyar ipart, ezért bojkottálták a külföldi
(főleg osztrák) árucikkeket, és a boltokat csak magyar áruval igyekeztek
föltölteni. Ez a – Morgenroth szavaival élve – „magyarosítási” mozgalom azért
is fontos a cirkusztörténet szempontjából, mert a fentebb említett
artistagyűlésen a jelenlévők nagytöbbsége bírálta a nevesebb cirkuszigazgatók
műsorpolitikáját, amelyekből szinte teljesen hiányoztak a magyar műsorszámok.[12]
A bírálat alól Beketow Mátyás sem volt kivétel, aki érezte, hogy cselekednie
kell, hiszen nemcsak az artisták, de Pesten már „az ifjúság is követelte a
cirkuszban a magyar nyelvű kuplékat.”[13]
Hosszú, sikerekkel töltött külföldi
vándorlás után, ezekben a „tulipános” években tért vissza Magyarországra
Morgenroth Károly. Európa számos országában mint zenés bohóc tett szert
népszerűségre, bárhol lépett fel, mindenki rajongott érte, mindenhol
ünnepelték. Hazatérése után is mint zenés bohóc működött egy ideig, irredenta,
nemzeti érzületű dalaival egyre inkább a közönség kedvencévé vált, a
Tulipán-korszakban így „aktuális volt a pálya.”[14]
Beketow Mátyásnak pontosan Morgenroth Károlyra volt szüksége. Felkereste, és
nyomban le is szerződtette Morgenrothot, aki legelőször 1910-ben lépett fel
Beketow cirkuszában, és hatalmas sikereket aratott. Egyre nagyobb népszerűségre
tett szert, a sajtó mint „külön kuriózum” emlegette, aki „művészetének
kiemelkedő értékét irredenta szellemű dalaival adja meg.”[15]
A Jancsi bohóc nevet szintén Beketowtól kapta: Németországban Jancsit Hansnak vagy Hanswurstnak hívták. Miután hazajött és Beketow leszerződtette, az
igazgató megkérdezte tőle, hogy mi is az a Hanswurst
magyarul. „Paprikajancsi” – felelte Morgenroth, mire Beketow csak ennyit
mondott: „Jó. Legyél akkor Jancsi!”[16]
Feleségével ekkor már nem dolgozott
együtt, hiszen az asszonynak most már a gyerekeikkel kellett törődnie, így a
Somossy-orfeum „Két Charles” duója helyett már „csak” Jancsi bohóc állt a
színpadon. Így is közönségsiker lett, és zenés bohócból kuplékat és irredenta
dalokat éneklő, az első magyar énekes-bohóccá vált. Kezdetben azonban nem csak
magyarul énekelt, műsorai általában két részből álltak: az első részben
németül, a másodikban magyarul adta elő gitárral kísért dalait. Növekvő
népszerűségét mi sem példázhatta volna jobban, minthogy imposztor
énekes-bohócok, úgynevezett „ál-Jancsik” jelentek meg kisebb-nagyobb
szórakozóhelyeken, vidéki cirkuszokban, és mint az „eredeti” Jancsi bohóc
mutatkoztak be a közönségnek. Ezek az ál-Jancsik nem kevés bosszúságot okoztak.
Történt például, hogy egy utóbb „Kóbor Jancsinak” elnevezett énekes bohóc és
utánzó öngyilkosságot kísérelt meg, de az újságba csak mint Jancsi bohóc került
be, és a cikk hatására többen kétségbe estek, hogy az igazi Jancsinak eshetett
baja. Morgenrothnak be kellett mennie a szerkesztőségbe, hogy igazolhassa, ő ép
és egészséges, és egyáltalán nem áll szándékában öngyilkosnak lenni.[17]
Az ál-Jancsiknak köszönhetően az is előfordult, hogy amikor Morgenroth vidéki
cirkuszokban lépett fel, a közönség nem is akarta elhinni, hogy az igazi
Jancsit látja.[18] Azonban
mihelyst belekezdett a műsorába, egyértelművé vált: ő az igazi Jancsi bohóc.
1926-ban ausztriai és németországi
turnéra ment. Fellépett Bécsben, Berlinben, Münchenben, megfordult Drezda,
Hamburg és Frankfurt cirkuszaiban. Előadásait teltház előtt vitte sikerre,
mindenhol sztárként ünnepelték. Egy évvel később, 1927-ben tért vissza
Magyarországra, ahol „csak az Ufa-Omnia és a Tündér-mozgó szerződésajánlatát
fogadta el.”[19] Az év
különlegessége azonban Jancsi bohóc 35 éves művészi jubileuma, amit augusztus
26-án, pénteken tartottak Jancsi magyarországi sikereinek első állomásán, a
városligeti Beketow-cirkuszban. Ekkor már 50 éves, 5 gyermek büszke édesapja,
akik mind nagyszerű, „világhírű artisták”[20],
egyik lánya Morgan Fini néven az Operaház balerinája.[21]
Morgenroth, a polgár
Milyen lehet egy bohóc a
magánéletben? Azt gondolhatnánk, hogy ugyanolyan bolondos, jókedvű és
tréfálkozós, mint a cirkuszban. Morgenroth Károlyról is ezt gondolták azok,
akik csak a porondról ismerték. Magánéletében Morgenroth azonban komoly ember
volt, aki imádta a családját (összesen öt gyermeke született), minden
szabadidejét igyekezett velük tölteni, nem ivott, nem dohányzott: tisztes
polgári életet élt. Magánéletében teljesen más ember volt, mint a porondon: a
közönség elé mindig egy másik ember lépett ki csúcsos sapkában, nagy fehérgalléros
jelmezben, púderes arccal, állán az énekes bohócok védjegyének számító fekete
ponttal: egy nagyra nőtt gyermek, Jancsi bohóc. Morgenroth, a polgár azonban
kötelességtudó és tiszteletreméltó úriember volt, aki rendszerint operába járt,
színházakba is csak „színművekre”, drámákra, vígjátékokra azonban soha. A
vígjátékok nem érdekelték, nem szeretett a színpadon bolondozást látni. Viszont
szeretett elérzékenyülni: „ez kell, ez a kis sírás ott, a színházban.”[22]
A függöny legördül
 |
| Jancsi bohóc alias Morgenroth Károly |
Morgenroth 1939. február elején súlyosan megbetegedett. Cukorbajával már
kezelték egy ideje, ám korábban még nem történt semmi súlyosabb komplikáció. A
korabeli híradások szerint „karbunkulus” keletkezett a nyakán, ami később
elfertőződött. Állapota egyre súlyosabbra fordult, úgyhogy be kellett
szállítani a Verebély-klinikára, ahol megkapta a megfelelő orvosi ellátást. Az
operációt Verebély Tibor professzor végezte; kétszer vérátömlesztést is
végeztek rajta, amelyhez Morgenroth lánya, Morgan Fini adta a vért.[23]
Mindhiába, az életét már nem lehetett megmenteni. 1939. február 12-én vasárnap,
Morgenroth Károly, a nemzet Jancsi bohóca meghalt. „Siratja mindenki, aki
egyszer is elmosolyodott rajta.”[24]
Gyászolta és siratta őt az egész ország, miközben egyik legnépszerűbb dalát
dúdolgatták: „Ne sírj, bolond…”
A függöny legördült.
Bibliográfia
Források
Az OSZK
Színháztörténeti Tár irattárában található anyagok (OSZK SZT Irattár 61.):
Újpesti
Élet, 1927: Beszélgetés Morgenroth Károly artistával
Kelet-Magyarországi
Napló, Debrecen, 1931. július 9-i szám
Pesti
Napló, 1934. július 22-i szám: Bohóc, Bródy
Lili cikke
Függetlenség,
1936. március 20. szám: Kóbor Jancsi
cikk
Pesti Hírlap, 1939. február 14-i szám: Jancsi bohóc meghalt
Online cikkek:
A
Jubiláló Jancsi bohóc, 1927. szeptember Link:
http://www.huszadikszazad.hu/1927-szeptember/bulvar/a-jubilalo-jancsi-bohoc Letöltés ideje: 2013-12-10
Meghalt
Jancsi bohóc, a vén gitáros… 1939. február Link: http://www.huszadikszazad.hu/1939-februar/bulvar/meghalt-jancsi-bohoc-a-ven-gitaros Letöltés ideje: 2013-12-10
Kapcsolódó
szakirodalom:
Budai Imre (1985): A
cirkuszművészet rövid története. Budapest: UTORG
Dohi Tamás (2009): A Ligeti
porond. 120 év története. Budapest: Magyar Cirkusz és Varieté
Kemény Mária
szerk. (2009): Kismező, Nagymező, Broadway: várostörténeti tanulmányok. Budapest:
Műcsarnok
Szekeres
József (1966):
A Fővárosi Nagycirkusz története.
Budapest: Színháztudományi Intézet
[1] A
„bajazzo” meghatározása az Új Magyar Lexikonban (1981): az olasz komédiák bárgyú bohóca. Bő, zsákszerű fehér ruhát visel,
ökölnyi gombokkal, csúcsos süveggel.
[2]
Szekeres, 1966
[3] Pesti
Napló, 1934. július 22-i szám, az interjút Bródy Lili „Bohóc” című cikke
tartalmazza.
[4]
Kelet-Magyarországi Napló, Debrecen, 1931. július 9-i szám.
[5] Kemény,
2009, 489.o.
[6] Uo.
[7] Pesti
Napló, 1934
[8] Pesti
Napló, 1934
[9] Uo.
[10]
Szekeres, 1966, 17-24.o.
[11] Boros
Zsuzsanna–Szabó Dániel: Parlamentarizmus
Magyarországon. 1867-1944. Budapest:Korona, 1999, 85.o.
[12]
Szekeres, 1966, 27.o.
[13]
Kelet-Magyarországi Napló, 1931
[14] Uo.
[15] Újpesti
Élet, 1927
[16] Pesti
Napló, 1934
[17]
Függetlenség, 1936. március 20.
[18]
Kelet-Magyarországi Napló, 1931
[19] Újpesti
Élet, 1927
[20] Uo.
[21] Pesti
Hírlap, 1939. február 14.
[22] Pesti
Napló, 1934
[23]
Huszadik Század: Meghalt Jancsi bohóc, a
vén gitáros, 1939. február, link: http://www.huszadikszazad.hu/1939-februar/bulvar/meghalt-jancsi-bohoc-a-ven-gitaros
letöltés ideje: 2013-12-10
[24] Pesti
Hírlap, 1939
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése